"Mercator movet mundi - A kereskedő mozgatja a világot"

Az előző alkalommal a virágzó középkor „árufuvarosai” kerültek terítékre, külön kiemelve az ún. levantei kereskedelmet, melynek luxuscikkek közvetítése képezte profilját, ütőere pedig a Velencei Köztársaság volt. Jelen cikkünk „alanya” szorosan kapcsolódik korábbi témánkhoz, hiszen egy módos velencei kereskedőcsaládba született bele és olyan hírnévre tett szert, hogy alakja ma is élénken foglalkoztatja a történészeket.

Az 1254-ben Velencében (egyes nézetek szerint a dalmáciai Korculán) született Marco Polo-nak volt kitől örökölnie a vállalkozó szellemet, hiszen apja Nicolo, és annak testvére Maffeo is neves helyi kereskedők voltak, sőt 1260-ban már jártak üzleti úton a mesés Kínában, mely ekkor a Mongol Birodalom fennhatósága alá tartozott. Útjuk során nem kisebb vezetővel, mint Kublaj nagykánnal sikerült felvenniük a kapcsolatot, aki nyári székhelyén, a Pekingtől északra fekvő Sangtuban tartózkodott ekkor. Európába tíz esztendővel később már Kublaj „követeként” tértek vissza. A nagykán, nyitottságot mutatva más népek vallása iránt, a pápától száz tudóst kért a kereszténység tanulmányozása céljából. Bár a testvérek küldetése ebben a formában nem sikerült, hiszen mindössze két dominikánus szerzetes csatlakozott második (1271-ben indultak el újra Velencéből) útjuk során hozzájuk - azok is visszafordultak csakhamar -, ám végig elkísérte őket az ekkor mindössze 17 éves, Marco, Nicolo gyermeke. Persze ekkor még egyikük sem sejtette, hogy a kisebbik Polo révén a család hírneve évszázadok múltán is fennmarad, mint ahogy azt sem, hogy csak 24 esztendő múlva látják viszont újra szeretett városukat, az „Adria királynőjét”. Maga az út is eltartott oda-vissza vagy nyolc évig, a nagykán udvarában pedig közel 17 esztendeig szolgált a család.

A mongol állam sok külföldit alkalmazott, nem bízott ugyanis a kínaiakban. Így az idősebb Polók katonai tanácsadók lettek, míg Marcót, miután az megtanult kínaiul, a kán terepfelmérő utakra küldte távolabbi tartományokba, amolyan „utazó követként”, illetve egyéb adminisztratív (pl. adószedői) tisztségekkel bízta meg. Marco feljegyzéseiből mindvégig a nagykán és a Mongol Birodalom és államszervezet iránti mély tisztelet és csodálat hangja csendül ki.

Miután majdnem húsz évet töltöttek a Távol-Keleten, a három Polo a hazatérés mellett döntött. A nagykán ugyanis közel nyolcvan éves volt ekkor, s féltek, hogy halála veszélyt hoz majd rájuk. Kiváló lehetőségként szolgált, hogy 1292-ben egy mongol hercegnőt Perzsiába adtak férjhez, és a Polókat bízták meg, hogy elkísérjék őt. 14 hajóval indultak, Vietnam, a Maláj-félsziget és Szumátra érintésével jutottak Ceylonba és Hormuzba, itt adták át a hercegnőt Argun kán fiának. Végül Konstantinápoly érintésével 1295-ben tértek vissza Velencébe.

A sztori azonban itt nem ért teljesen véget. Történt ugyanis, hogy 1298-ban egy gálya kapitányaként Marco tengeri csatában vett részt és ott genovai fogságba esett. A börtönben a pisai Rustichellónak tollba mondta kalandjait. A világ leírása, avagy Marco Polo utazásai címet viselő könyv nemsokára óriási népszerűségre tett szert, ma úgy mondanánk, igazi bestseller lett. Marco 1299-es szabadulása után hazatért, jómódban élt és a városi tanács tagjának is megválasztották. 1324-ben bekövetkezett haláláig már nem indult új utakra, megnősült és három lánya született. Utolsó szavai állítólag ezek voltak: „Csak a felét mondtam el annak, amit láttam!”.

Ennek ellenére makacsul tartja magát történészi körökben egy másik nézet, miszerint Marco Polo sohasem járt Kínában, történeteit más utazók írásaiból „montírozta össze”. E nézet hívei olyan érvekre hivatkoznak, mint pl., hogy Polo sosem tett említést a Nagy Falról, a kínaiak teázási és egyéb szokásairól, beszámolói pedig jórészt arab és perzsa útleírásokkal mutatnak egyezéseket. Magának a könyvnek sincs hiteles példánya, csak 140 kézírásos változata tucatnyi nyelven, ellentmondásban egymással.

Marco Polo megítélése szélsőséges volt már kortársai szemében is és az is maradt: egyesek zseniális, nagy emlékezőtehetségű megfigyelőnek, a kán sikeres hivatalnokának tartják, mások nagy fantáziájú hazudozónak. Ám az már kétségtelen tény, hogy könyve nagyban hozzájárult a középkori Európa világképének szélesítéséhez. A mű, mint a korszak legfontosabb, Ázsiát bemutató útikönyve lendületet adott a felfedezéseknek és többek között olyan személyiségeknek volt kedvelt olvasmánya, mint Tengerész Henrik, vagy épp Kolumbusz, aki a fáma szerint magával vitte 1492-es útjára is.

Legközelebbi cikkünknek már ez az időszak, a nagy földrajzi felfedezések kora lesz a fő témája és persze a fentebb említett két férfiú is komoly szerephez fog jutni benne.