Megosztás:

Világjáró magyarok 5. rész

2016. október 19.

Felfedezőkedvű olvasóink számára összeállított, híres magyar világjárókról szóló cikksorozatunk ötödik részéhez érkeztünk.

A világ egy könyv, és aki nem utazik, az csak egyetlen lapját olvasta el. /Szent Ágoston/

Jelen cikkünkkel elérkeztünk híres magyar „vándorokról”, felfedezőkről szóló ismertető sorozatunk utolsó előtti állomásához. Ki másról szólhatna ennek apropójából mostani történetünk nagy része, mint a legismertebb magyar utazóról, Almásy Lászlóról, akinek hírnevét a róla szóló, Az angol beteg című, többszörös Oscar-díjas film alapozta meg. Ám, mint ahogy az már általában lenni szokott, mozidarab és a valóság között azért akad némi eltérés. Ezt kíséreltük megragadni annak érdekében, hogy tisztább, élethűbb képet kaphassunk „a Homok Atyjáról” és munkásságáról.

Olvasóink megszokhatták már, hogy mindig két utazót mutatunk be írásainkban, most sem térünk el ettől a hagyománytól. „Nem esett messze az Almásy a fájától”- írhatjuk szellemeskedve ennek okán mai témánk hőseiről. Almásy György, László édesapja ugyanis maga is elismert és szenvedélyes felfedező volt, csak épp őt nem Afrika sivatagjai vonzották, hanem Belső-Ázsia kevésbé feltárt vidékei. A jómódú földbirtokos nemesi családból származó Györgynek már édesapja, Almásy Eduárd „kijelölte az utat”, hiszen a geográfia iránti olthatatlan szenvedély jellemezte, emellett alapító tagja volt az 1872-ben létrehozott Magyar Földrajzi Társaságnak.

Almásy György (1867-1933) a grazi egyetemen szerzett jogi diploma után állami hivatalnokként dolgozott Budapesten, majd a romantikus hangzású borostyánkői birtokán gazdálkodott. Az ornitológia szerelmeseként tette meg első komolyabb utazását Dobrudzsába és a Duna-deltájába, ahonnan már értékes madártani gyűjteménnyel tért haza. Közép-Ázsiába először az új század hajnalán kerekedett fel a grazi egyetem állattan tanárának kíséretében. A Dunán keresztül értek el a fekete-tengeri Batumiba, onnan vonattal folytatták útjukat Taskentbe. Az expedíció bázisa Przsevalszk városa volt, Almásy innen küzdötte fel magát a Középső-Tien-san fennsíkjaira, a Han-Tengri környékére. Útjának eredményeiről vastag kötetben számolt be. Elsőként adott hírt az ún. „szürtökről” azaz a Tien-san magas fennsíkjairól és a hegyvidék Han-Tengriből kiágazó déli láncáról. Almásy útjának komoly zoológiai eredménye is volt: egy közel 20 000 darabból! álló állatgyűjtemény (nagyobbrészt madár), köztük több új faj. Az elismerést mégsem ilyen jellegű megfigyelései, hanem a kirgizekről és kazakokról szóló érzékletes néprajzi tanulmányai hozták el számára, valamint a gleccserek és a glaciális formakincs leírásai. Második ázsiai útjának célja Kína északi részének átfogó tanulmányozása volt. Innen azonban személyi nézeteltérések miatt csalódottan érkezett haza, ettől fogva visszavonulva élt grazi birtokán. Ma elismert orientalistaként, zoológusként, ornitológusként, etnográfusként, sőt kiváló nyelvészként, a belső-ázsiai török nyelvek ismerőjeként is számon tarthatjuk őt.

Almásy György három gyermeke közül a középső volt az az Almásy László, aki később Az angol beteg című, 1996-ban bemutatott film okán vált híressé. A film és valóság között nagyjából annyi az átfedés, hogy Almásy valóban rajongott az afrikai sivatagokért, a repülésért, neki is volt ebből származó balesete és valóban mélységi felderítőként dolgozott Rommel seregében. Az általa felfedezett barlang és annak híres „sivatagi úszóiról” rajzolt kép mása ugyancsak megjelenik motívumként...És ezzel nagyjából vége is a párhuzamoknak.

Az igazi Almásy László, bár a családnak abból az ágából származott, amelyik nem volt jogosult a grófi cím viselésére, kitűnő neveltetésben részesült. Már ifjúkorában folyékonyan beszélt németül, olaszul, angolul, oroszul, később elsajátította a francia, az arab és a szuahéli nyelvet is.  Tanulmányainak főbb állomásai: Kőszeg, Graz (innen azért kell távoznia, mert véletlenül elütötte kerékpárjával az iskolaigazgatót), és az angliai Eastbourne. Már fiatalon annyira foglalkoztatta a repülés, hogy maga is épített és ki is pórbált egy vitorlázó repülőgépet. A végül bordatörésekkel megúszott kamaszkori kaland nem szegte repülés iránti kedvét Az első világháború idején többek között légi megfigyelő tiszt volt a déli fronton, ahol pilótaként nagy, kétfedelű repülőgépen szerzett tapasztalatokat az itáliai hadszíntéren. 1922-től a Steyr cég megbízottjaként automobilok értékesítésével foglalkozott, eközben sikeres autóversenyzővé is vált. Első, Alexandriától Kartúmig tartó, majd Líbiai- és Núbiai-sivatagot átszelő afrikai utazására is egy Steyr autóval került sor 1926-ban, melyet sógora, Esterházy Antal herceg társaságában tett meg. Nem egy járművet egyébként a sivatagban tesztelt viszontagságos körülmények között, ezek némelyikéről tévés felvételek is készültek. A változatosság kedvéért mindeközben Kairóban repülős iskolát is létesített.

Almásyt teljességgel megbabonázták Afrika végtelen homok- és kőtengerei és elemi vonzerővel csábították újra meg újra vissza. A Líbiai-sivatag kopár kővilágában megismerkedett a beduinok életével, szokásaival, és kitűnően elsajátította az arab nyelvet is. A beduinok megkedvelték, s tudását annyira méltányolták, hogy Abur Hamlaként, a „Homok Atyja”-ként tisztelték. Eközben ő maga is szinte beduinná vált, aki a Szahara legvadabb tájain is ügyesen eligazodott. A sivataglakók gyakran beszéltek neki Zarzuráról, a rejtélyes oázisvárosról és annak kincseiről. A középkori alkimisták által is leírt oázis sokak fantáziáját megmozgatta, számos sikertelen expedíció indult felkutatására. Több sem kellett Almásynak, elhatározta, hogy ő maga oldja meg a titkot. 1932-ben emiatt ismét visszatért a Szaharába. A vándorló fecskék útját követő repülős felderítőút sikerrel járt, Almásy a levegőből fedezte fel a rejtelmes Zarzura fő völgyét, Vádi Abd el Malikot. A másik két párhuzamos völgy, a Vádi Talh és Vádi Hamrah feltárásával ő fejezte be Kelet-Szahara földrajzi feltérképezését. A Szahara egyik legelhagyatottabb, leginkább hozzáférhetetlen zugában Almásy László volt az első európai kutató, aki részletes földrajzi dokumentációs munkát végzett. A Gilf-Kebir fennsík Vádi Szura (= Képek Völgye) nevű völgyének barlangjaiban ráadásul az őskor emberének keze nyomára is rábukkant. A barlang falán pálmafákat, állat- és emberábrázolásokat láthatunk. Amikor az őskor művészei éltek, még úszásra alkalmas vízfolyások, tavak léteztek ezen a vidéken. A leghíresebb ábrázolások ugyanis az ún. Úszók barlangjában megtalált úszó emberek, melyeket Almásy vázlatkönyvében gyönyörű akvarellen örökített meg. Ettől kezdve célkitűzésévé vált, hogy e szempontból is tovább kutassa a Líbiai-sivatagot. Végeredményben több mint 800 barlangfestményt fedezett fel.

A második világháború idején Rommel katonájaként, sivatagi szakértőként szolgált az afrikai hadszíntéren. A hazánk lélekszámát többszörösen felülmúló német birodalomban egyetlen olyan szakember sem volt, akinek olyan szerteágazó ismeretei lettek volna a Szaharáról, mint Almásynak.

Számos titkos küldetést hajtott végre, az ún. Salaam-akció keretében például két német felderítőt kalandos utakon juttatott el a brit vonalak mögé. Az összesen 5600 kilométer hosszú, lakatlan, víztelen sivatagi tájon átvezető utat lehetetlennek tűnt megtenni. Almásy azonban sikeresen teljesítette küldetését. Pedig a britek ismerték a titkos német rejtjelező és rejtjelmegfejtő készülék, az Enigma kódjait, így sikerült hírt szerezniük a készülő vállalkozásról, mégsem tudták elfogni az általa vezetett csoportot. A második világháború után Almásyt hazájában háborús cselekmények elkövetésének vádjával népbíróság elé állították, holott 1944–45 vészterhes időszakában több üldözöttnek biztosított menedéket. Hosszadalmas tortúrát követően, Germanus Gyula tanúvallomása alapján végül felmentették a vádak alól, Almásynak azonban hamarosan menekülnie kellett Magyarországról.

Egyiptomi barátai segítsége révén juthatott vissza Kairóba, ahol élete utolsó éveit töltötte. Több kísérletet tett II. Kambüszész perzsa uralkodó elveszett seregének felkutatására (leginkább ezért vállalta el a német hadsereg felkérését is 1941-ben). Ám a Líbiai-sivatagban megkapott dizentéria addigra már súlyosan kikezdte egészségét. A salzburgi Wehrle-Szanatóriumban hunyt el 1951-ben.

 

Vissza
Kapcsolódó anyagok
  • Világjáró magyarok 4. rész
  • Világjáró magyarok 3. rész
  • Világjáró magyarok 2. rész
  • Világjáró magyarok 1. rész
  •  

    Aktuális híreink

    2020-tól emelkednek az autópályadíjak Ausztriában

    2019. október 15.

    Az ASFINAG közleménye szerint 2020. január 1-jétől az inflációhoz kapcsolódóan, mintegy 2,1 százakkal emelkednek a 3,5 tonna össztömeget megahaladó tehergépjárművekre és autóbuszokra megállapított úthasználati alap-kilométerdíjak Ausztriában.

    Bővebben

    Új vontatók érkeztek

    2019. október 14.

    Járműparkunk 2 db DAF XF EURO6 Super Space Cab (mega) vontatóval bővült.

    Bővebben

    Pályaorientációs nap Cégünknél

    2019. október 8.

    Pályaorientációs nap a K&V Kft-nél

    Bővebben

    A személyszállítás története

    2019. szeptember 30.

    Kedves Olvasóink! Múlt havi cikkünket – melyet a zeppelin léghajónak szenteltünk – azzal zártuk, hogy az a légijármű, melyet a Wright-fivérek találtak fel, hosszabb távon jóval sikeresebbé tudott válni.  Az emberiség repülésről szőtt évezredes álma nekik köszönhetően valósult meg, és indult el máig tartó, ígéretes perspektívák előtt álló diadalútjára.

    Bővebben

    A személyszállítás története

    2019. szeptember 2.

    A személyszállítás történetével foglalkozó minisorozatunkban jártunk már földön, vízen, most pedig felereszkedünk a levegőbe is. Az emberiségnek mindig is nagy vágyálma volt a repülni tudás. Gondoljunk csak Daidalosz és Ikarosz történetére, vagy épp a reneszánsz géniuszára, Leonardo da Vincire. Ám csak a második ipari forradalom technikai újításai tették először lehetővé a 19-20. század fordulóján, hogy ez az álom valósággá váljon. Bár a „végső győztes” az amerikai Wright-fivérek által megkonstruált repülőgép lett, a levegőben történő személyszállítás mégsem velük indult, hanem egy - ma már inkább csak furcsa alakjáról emlékezetes  - magyar találmánnyal, a zeppelin léghajóval….

    Bővebben

    A személyszállítás története

    2019. augusztus 1.

    Az omnibusz szó hallatán bizonyára sokan automatikusan elkezdenek dúdolni egy közismert slágert: „Éjjel az omnibusz tetején – emlékszel, kicsikém? – de csuda volt!” Ami a híres pesti sanzont illeti, Zerkovitz Béla, a magyar kuplé megteremtője írta és a Csókos asszony című operettben csendült föl először 1926-ban, három esztendővel azelőtt, hogy a megénekelt személyszállító eszköz végleg eltűnt a pesti utcákról. Nemcsak dalban, prózában is feltűnik ez a maga korában rendkívül népszerű jármű, például Az omnibusz utasai c. Aragon regényben, vagy Arany János Epilógus c. versében: Az életet már megjártam. /Többnyire csak gyalog jártam, /Gyalog bizon’…/Legfölebb ha omnibuszon. Mai témánk a 19. század eme közkedvelt utasszállító alkalmatossága lesz.

    Bővebben