Mostantól Magyarországon is elérhetőek a valós idejű forgalmi adatok a Google Térkép szolgáltatásában, mely élő képet ad a főbb, illetve forgalmasabb útvonalak közlekedési helyzetéről, így segítségével a forgalmi helyzetnek megfelelően bárki egyszerűen áttervezheti útvonalát.
A közeljövőben a felhasználók - a korábbi forgalmi adatok alapján - akár már vasárnap este utánanézhetnek majd annak is, hogy néz ki egy tipikus kedd reggeli forgalom a használni kívánt útvonalon. Magyarország Európában a negyedik ország, ahol az egész országra kiterjedő közlekedési információ szolgáltatás elindul.
A Google Térképén megjelenített információ részben külső szolgáltatótól kapott - például GPS-szel felszerelt gépjárműflották mozgásából összesített -, illetve GPS-szel ellátott mobiltelefonokból származó anonim adatokra épülnek, melyek néhány percenként frissülnek. A Google különféle algoritmusai az adatokat szűrik, rendszerezik és összegzik, majd amennyiben az adott útvonalra vonatkozóan elegendő információ áll rendelkezésre, a forgalmi helyzetet láthatóvá teszik a Google Térkép “Forgalom” rétegén.
A közlekedési információk a Térképen mobil felhasználók számára is elérhetőek, a Google Térkép Mobilhoz szolgáltatásba integrálva. Ezen keresztül közvetlenül a mobiltelefonon tervezhető és változtatható az útvonal az aktuális forgalmi viszonyoknak megfelelően.
Hogyan működik?
A Google Térképen a jobb felső sarokban látható opciók közül a “Forgalom” réteget kiválasztva a főbb útvonalakat a térkép kiszínezi a pillanatnyi forgalmi viszonyoknak megfelelően. A forgalom és az elérhető adatok függvényében a különböző útszakaszok négy különböző színű jelzést kaphatnak, melyek azt jelölik, hogy az adott szakaszon mennyire gyors vagy lassú a haladás. Azokon az útvonalakon, ahol nincs színjelzés, nem áll rendelkezésre elegendő adat.
A színek a forgalom erősségét jelzik:
Zöld: jó közlekedési viszonyok, a sebesség a megengedettnek megfelelő
Sárga: lassabb forgalom, sebesség a megengedett alatt
Piros: rossz közlekedési viszonyok, lassú forgalom vagy dugó
Piros/fekete: komoly torlódás, dugó.
A szolgáltatás bevezetése (rolling out) folyamatos, hamarosan minden magyarországi felhasználónál megjelenik.
Forrás: Google Magyarország Blog
A biztonságos közlekedés alapja a megbízható műszaki háttér. Ennek jegyében telephelyünk adott otthont egy, a haszongépjármű-fékrendszerekre fókuszáló szakmai képzésnek.
BővebbenLelkesen szurkolunk szervizpartnerünknek, a Tóth Autó 2005 Kft.-nek, ugyanis február 14-én nekivágnak a BAMAKO Rally-nak!
BővebbenIdén is bekerültünk a Heves vármegyei vállalatok TOP50 listájába. Ez mindig jóleső visszajelzés... főleg azért, mert nem egyszeri alkalomról van szó.
Bővebben2026 első hétfőjén máris megmutattuk, hogyan indul igazán jól az új esztendő. Reggeltől délig ugyanis véradás volt a K&V gyöngyösi telephelyén, nem is akárhogyan!
BővebbenA segítség nem ismer ünnepet vagy évszámot, nálunk egész évben úton van. A K&V csapata évek óta támogatja a Magyar Élelmiszerbank Egyesület munkáját: hónapról hónapra segélyszállítmányokat fuvarozunk Nyírpilisre és Tarnabodra, hogy az élelmiszercsomagok biztosan eljussanak azokhoz, akiknek a legnagyobb szükségük van rá.
BővebbenMinden doboz egy mosolyt rejt. Idén is sikerrel zárult a K&V cipősdoboz-akciója: a kollégáink által összeállított temérdek ajándékdobozt eljuttattuk a gyöngyösi Családsegítő Központba, ahol gondoskodnak róla, hogy a csomagok a város rászoruló családjaihoz kerüljenek, szebbé téve kicsik és nagyobbacskák ünnepét.
Bővebben