Megosztás:

Behaviour döntőbe jutott Ügyvezetőnk

2024. február 22.

Az a hatalmas megtiszteltetés ért minket, hogy Ügyvezetőnk bejutott a Behaviour Magazin által szervezett „Az év cégvezetője” verseny döntőjébe. Ez a jelölés nem csupán személyes elismerést jelent, hanem a K&V által az elmúlt években végzett munka megbecsülését is.

"A döntőben szakmai zsűri értékeli majd a jelölteket, ami lehetőséget teremt, hogy megosszam velük és a szélesebb közönséggel is azt az előremutató szemléletet, amit vállalatunkkal képviselünk. Büszke vagyok rá, hogy családi vállalkozásunkat, a K&V-t már a második generáció tagjaként vezethetem, és hogy cégünk nemcsak a logisztikai iparágban, hanem a fenntarthatóság és a társadalmi felelősségvállalás terén is jelentős szerepet vállal.

Köszönöm a Behaviour Magazinnak a jelölést, és hálás vagyok csapatunknak a folyamatos támogatásért és elkötelezettségért, amely lehetővé tette számunkra, hogy idáig eljussunk. Bármi is legyen a döntő eredménye, ez a jelölés önmagában is hatalmas elismerés és motiváció számomra, valamint a K&V számára is, hogy továbbra is kitartóan dolgozzunk vállalatunk és közösségünk jövőjéért."

Varga Bálint

Ügyvezető

Vissza
Kapcsolódó anyagok
  • Heves Vármegyei TOP50-ben Cégünk
  •  

    Aktuális híreink

    MEI Brakes gyakorlati oktatás a K&V telephelyén

    2026. február 20.

    A biztonságos közlekedés alapja a megbízható műszaki háttér. Ennek jegyében telephelyünk adott otthont egy, a haszongépjármű-fékrendszerekre fókuszáló szakmai képzésnek.

    Bővebben

    Hajrá BAMAKO Rally

    2026. február 11.

    Lelkesen szurkolunk szervizpartnerünknek, a Tóth Autó 2005 Kft.-nek, ugyanis február 14-én nekivágnak a BAMAKO Rally-nak!

    Bővebben

    Ismét a Heves Vármegyei Top50-ben Cégünk

    2026. január 28.

    Idén is bekerültünk a Heves vármegyei vállalatok TOP50 listájába. Ez mindig jóleső visszajelzés... főleg azért, mert nem egyszeri alkalomról van szó.   

    Bővebben

    Véradással indítottuk az idei évet

    2026. január 9.

    2026 első hétfőjén máris megmutattuk, hogyan indul igazán jól az új esztendő. Reggeltől délig ugyanis véradás volt a K&V gyöngyösi telephelyén, nem is akárhogyan!    

    Bővebben

    Élelmiszer szállítás 2025

    2025. december 22.

    A segítség nem ismer ünnepet vagy évszámot, nálunk egész évben úton van. A K&V csapata évek óta támogatja a Magyar Élelmiszerbank Egyesület munkáját: hónapról hónapra segélyszállítmányokat fuvarozunk Nyírpilisre és Tarnabodra, hogy az élelmiszercsomagok biztosan eljussanak azokhoz, akiknek a legnagyobb szükségük van rá.

    Bővebben

    K&V cipősdoboz-akció

    2025. december 19.

    Minden doboz egy mosolyt rejt. Idén is sikerrel zárult a K&V cipősdoboz-akciója: a kollégáink által összeállított temérdek ajándékdobozt eljuttattuk a gyöngyösi Családsegítő Központba, ahol gondoskodnak róla, hogy a csomagok a város rászoruló családjaihoz kerüljenek, szebbé téve kicsik és nagyobbacskák ünnepét.

    Bővebben