Vállalatunk is részt vett kiállítóként az idén harmadik alkalommal megrendezett Szakmák Éjszakáján, amelyen a fiatalok megismerkedhettek az egyes szakmákkal, üzemlátogatásokon vehettek részt és szórakoztató programok is várták az érdeklődőket.
A rendezvényre 166 településen több mint 4500 programmal készültek április 13-án este. A programok között autószerelés, divatbemutatók, koncertek, és tésztahídépítés is szerepelt, de a K&V Gyöngyösön egy kiállított kamionnal is készült az érdeklődők számára. Kiállító standunknál a gyerekek betekintést nyerhettek a nemzetközi fuvarozás rejtelmeibe, megismerhették a közúti áruszállítás lehetőségeit és érdekességeit.
Egy a Krone cégcsoporthoz tartozo Trailer Dynamics cég, a Krone dobozos pótkocsi alapra épülő eTrailerét állítottunk nemzetközi forgalomba, hogy valós körülmények között is megnézzük, mennyivel teheti költséghatékonyabbá a fuvarozást.
BővebbenTöbb mint 600 kamion, rengeteg látogató és két igazán mozgalmas nap Hajdúszoboszlón! A múlt hétvégén ismét megtelt kamionokkal a hajdúszoboszlói sportrepülőtér, és természetesen a K&V csapata sem maradhatott ki a találkozóból. Pénteken és szombaton egy Volvo és egy DAF vontatóval vártuk a látogatókat, a standunknál pedig gyakorlatilag megállás nélkül zajlott az élet. Sokan benéztetek hozzánk, megnéztétek közelről a járműveinket, beszélgettetek kollégáinkkal, pörgették a szerencsekereket kicsik és nagyok... és akkora volt az érdeklődés, hogy végül minden ajándékunk gazdára talált!
BővebbenA rendkívül alacsony dunai vízállás és a hosszú ideje tartó kánikula az egész ország energiaellátását komoly kihívás elé állítja. A kialakult helyzetben a vállalatok felelős energiafelhasználására is szükség van. A K&V-nél ezért tovább szigorítottuk energiahatékonysági intézkedéseinket, úgy, hogy közben ügyfeleink kiszolgálása továbbra is zavartalan maradjon.
BővebbenSzeretjük az ismétléseket: vállalatunk ebben az évben is elnyerte a Dun & Bradstreet legmagasabb, AAA pénzügyi minősítését, amire -valljuk be- igazán büszkék vagyunk.
BővebbenNem mindennapi szakmai delegációt fogadtunk a héten a K&V-nél: a CHERY HOLDING haszongépjármű-üzletágának globális elnöke, európai igazgatója és európai üzletfejlesztési igazgatója látogatott el hozzánk.
BővebbenMúlt hétvégén a K&V is képviseltette magát a Békéscsabai Kamionos Találkozón egy tűzpiros szépséggel, ahol ismét bebizonyosodott, hogy a kamionozás jóval több holmi magányos szakmánál: itt igazi közösségbe csöppen az ember.
Bővebben