Bár egyre több navigációs szoftver kínál valós idejű forgalomfüggő útbaigazítást, ezeket nem mindenki használja, ráadásul internetkapcsolat szükséges a szolgáltatáshoz, ami főleg külföldön tartózkodás esetén akadály lehet.

Pedig így könnyen elkerülhetőek a dugók és rengeteg idő is megspórolható, hiszen a sorban állás helyett folyamatosan haladhatunk egy másik útvonalon. Egy köztes megoldás kiépítése mellett döntött a német autópályakezelő, melynek tesztüzeme decemberben indul.
Az ország legforgalmasabb, A2-es autópályájának egy szakaszát – a Hannover-Braunschweig-Salzgitter háromszöget – szerelték fel digitális jelzőtáblákkal. A tíz darab berendezés feladata a forgalmi dugók jelzése és a kerülőutak javaslata. A szerkezetek a forgalom sűrűségét és tempóját is figyelik, ennek megfelelően jelennek meg az üzenetek a digitális felületen. Ha beáll a dugó, az arra érkező sofőröket informálják erről és a vezetők alternatív útvonalat választhatnak, mielőtt beállnának a sor végére. Adott esetben például az A7-es autópálya felé terelik a forgalmat, ha az említett szakasz beállna. A kiépítés 5,5 millió euróba került, melyet a szövetségi kormány állt. Az A2-es ezen része hatalmas forgalmat bonyolít, napi 130 ezer jármű halad el itt, ebből pedig több mint 30 ezer teherautó.
Forrás: www.kamionhirek.hu
Egy a Krone cégcsoporthoz tartozo Trailer Dynamics cég, a Krone dobozos pótkocsi alapra épülő eTrailerét állítottunk nemzetközi forgalomba, hogy valós körülmények között is megnézzük, mennyivel teheti költséghatékonyabbá a fuvarozást.
BővebbenTöbb mint 600 kamion, rengeteg látogató és két igazán mozgalmas nap Hajdúszoboszlón! A múlt hétvégén ismét megtelt kamionokkal a hajdúszoboszlói sportrepülőtér, és természetesen a K&V csapata sem maradhatott ki a találkozóból. Pénteken és szombaton egy Volvo és egy DAF vontatóval vártuk a látogatókat, a standunknál pedig gyakorlatilag megállás nélkül zajlott az élet. Sokan benéztetek hozzánk, megnéztétek közelről a járműveinket, beszélgettetek kollégáinkkal, pörgették a szerencsekereket kicsik és nagyok... és akkora volt az érdeklődés, hogy végül minden ajándékunk gazdára talált!
BővebbenA rendkívül alacsony dunai vízállás és a hosszú ideje tartó kánikula az egész ország energiaellátását komoly kihívás elé állítja. A kialakult helyzetben a vállalatok felelős energiafelhasználására is szükség van. A K&V-nél ezért tovább szigorítottuk energiahatékonysági intézkedéseinket, úgy, hogy közben ügyfeleink kiszolgálása továbbra is zavartalan maradjon.
BővebbenSzeretjük az ismétléseket: vállalatunk ebben az évben is elnyerte a Dun & Bradstreet legmagasabb, AAA pénzügyi minősítését, amire -valljuk be- igazán büszkék vagyunk.
BővebbenNem mindennapi szakmai delegációt fogadtunk a héten a K&V-nél: a CHERY HOLDING haszongépjármű-üzletágának globális elnöke, európai igazgatója és európai üzletfejlesztési igazgatója látogatott el hozzánk.
BővebbenMúlt hétvégén a K&V is képviseltette magát a Békéscsabai Kamionos Találkozón egy tűzpiros szépséggel, ahol ismét bebizonyosodott, hogy a kamionozás jóval több holmi magányos szakmánál: itt igazi közösségbe csöppen az ember.
Bővebben