Megosztás:

Zöld lámpát kaptak a gyorsutak

2015. október 13.

Idén október végéig adottak lehetnek az új gyorsforgalmi útkategória bevezetésének jogszabályi és műszaki szabályozási feltételei a kormány októberi első ülésén született döntés alapján. A 2x2 sávos, fizikai elválasztással épülő gyorsutak forgalombiztonsági szempontból is komoly előrelépést jelentenek az országos hálózatba csak 2x1 sávos, rossz állapotú, balesetveszélyes főutakkal bekötött térségek számára.

A kormány elsődleges infrastrukturális célkitűzései közé tartozik a Modern Városok Programban érintett települések bekapcsolása a gyorsforgalmi úthálózatba, az országhatárokig még hiányzó szakaszok kiépítése, és egyéb kiemelt közúti fejlesztések megvalósítása. A hazai és európai uniós források hatékony és ésszerű felhasználása érdekében a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) a gyorsforgalmi utak egy új, a főút és az autóút közötti típusának bevezetését kezdeményezte.

A javaslatot a kormány október eleji ülésén megtárgyalta és elfogadta. A döntés szerint az NFM a társtárcákkal együttműködve 2015. október végi határidővel gondoskodik a megfelelő jogszabályi és műszaki szabályozási környezet – törvénymódosítást is igénylő – kialakításáról.

A fejlesztési tárca a következő hetekben áttekinti a tervezett közúti beruházásokat abból a szempontból, hogy melyek épülhetnek meg gyorsútként, és hol van szükség magasabb színvonalú útkapcsolatra. A közlekedésért felelős minisztérium ezután haladéktalanul megkezdi a kiválasztott fejlesztések előkészítését. Az NFM az idei év évéig elvégzi a már meglévő főutak vagy autóutak esetleg indokolttá váló átsorolását is.

A gyorsutak a magasabb kategóriájú utakénál rövidebb kivitelezési idővel és jelentősen olcsóbban épülhetnek meg. A keretszabályok kiemelten veszik figyelembe a közlekedésbiztonsági szempontokat. A készülő szabályozás megengedi ugyan a felüljárók elhagyását, a szintbeni kereszteződések azonban nem feltétlen velejárói az új úttípusnak. E megoldást kizárólag ott alkalmazzák, ahol erre a kisebb forgalom lehetőséget ad. Két szintbeni kereszteződés között legalább 15 kilométeres távolságot kell hagyni, a vadvédő kerítések mindenütt megépülnek majd.

A döntésnek köszönhetően több, jelenleg csak leromlott állapotú, 2x1 sávos főúton elérhető város is 2x2 sávos gyorsforgalmi összeköttetést kaphat a következő években. A kormány azzal a szigorú feltétellel hagyta jóvá az új útkategória bevezetését, hogy a gyorsutak tervezése és kivitelezése során minden esetben lehetőséget kell biztosítani az új szakaszok későbbi autópályává vagy autóúttá bővítésére.

Forrás: www.magyarkozlekedes.hu

Vissza

 

Aktuális híreink

MEI Brakes gyakorlati oktatás a K&V telephelyén

2026. február 20.

A biztonságos közlekedés alapja a megbízható műszaki háttér. Ennek jegyében telephelyünk adott otthont egy, a haszongépjármű-fékrendszerekre fókuszáló szakmai képzésnek.

Bővebben

Hajrá BAMAKO Rally

2026. február 11.

Lelkesen szurkolunk szervizpartnerünknek, a Tóth Autó 2005 Kft.-nek, ugyanis február 14-én nekivágnak a BAMAKO Rally-nak!

Bővebben

Ismét a Heves Vármegyei Top50-ben Cégünk

2026. január 28.

Idén is bekerültünk a Heves vármegyei vállalatok TOP50 listájába. Ez mindig jóleső visszajelzés... főleg azért, mert nem egyszeri alkalomról van szó.   

Bővebben

Véradással indítottuk az idei évet

2026. január 9.

2026 első hétfőjén máris megmutattuk, hogyan indul igazán jól az új esztendő. Reggeltől délig ugyanis véradás volt a K&V gyöngyösi telephelyén, nem is akárhogyan!    

Bővebben

Élelmiszer szállítás 2025

2025. december 22.

A segítség nem ismer ünnepet vagy évszámot, nálunk egész évben úton van. A K&V csapata évek óta támogatja a Magyar Élelmiszerbank Egyesület munkáját: hónapról hónapra segélyszállítmányokat fuvarozunk Nyírpilisre és Tarnabodra, hogy az élelmiszercsomagok biztosan eljussanak azokhoz, akiknek a legnagyobb szükségük van rá.

Bővebben

K&V cipősdoboz-akció

2025. december 19.

Minden doboz egy mosolyt rejt. Idén is sikerrel zárult a K&V cipősdoboz-akciója: a kollégáink által összeállított temérdek ajándékdobozt eljuttattuk a gyöngyösi Családsegítő Központba, ahol gondoskodnak róla, hogy a csomagok a város rászoruló családjaihoz kerüljenek, szebbé téve kicsik és nagyobbacskák ünnepét.

Bővebben