Nem lehet az autósok pénztárcájába a végsőkig nyúlkálni: az autópálya matrica áremelesek meghozták várható hatásukat, kevesebb autó hajt fel a pályákra. Az állam mégis több bevételhez jutott.
Január elsejével megszűnt a négynapos matrica, azóta a legkisebb tétel a 10 napos változat, ami jelenleg 2975 Ft-ért kapható. Ennek köszönhetően február közepéig, az év első másfél hónapjában ötödével kevesebb e-matrica fogyott itthon, mint egy évvel korábban. A korábbi években 950 000 darab négynapos matricát vettek az autósok az év ugyanezen időszakában, míg a változtatást követően a korábbi négynaposnál kétszer drágább heti e-matricából 736 000-et vásároltak, az egy évvel ezelőtti mennyiséggel szemben.
Az állam ennek ellenére mégis jó üzletet csinált, mivel a rafinált áremelésnek köszönhetően 2,2 milliárd volt az idei bevétel, az egy évvel ezelőtti 1,8 milliárddal szemben.
A változtatás leginkább azokat az autósokat érinti, akik csak alkalmanként, egyszeri út miatt hajtatottak eddig rá a pályára. Ők ezután háromszor is meggondolják, hogy érdemes-e háromezer forintért megvenni a matricát. A válasz pedig ok esetben az, hogy nem. A kérdés csak az, hogy az emiatt a főutvonalakon, városokban, falvakban újra megnövekedett forgalom, és az abból származó kényelmetlenségek, nem beszélve a nagyobb baleseti kockázatról, szintén ennyire jó üzlet lesz-e az államnak.
Egy a Krone cégcsoporthoz tartozo Trailer Dynamics cég, a Krone dobozos pótkocsi alapra épülő eTrailerét állítottunk nemzetközi forgalomba, hogy valós körülmények között is megnézzük, mennyivel teheti költséghatékonyabbá a fuvarozást.
BővebbenTöbb mint 600 kamion, rengeteg látogató és két igazán mozgalmas nap Hajdúszoboszlón! A múlt hétvégén ismét megtelt kamionokkal a hajdúszoboszlói sportrepülőtér, és természetesen a K&V csapata sem maradhatott ki a találkozóból. Pénteken és szombaton egy Volvo és egy DAF vontatóval vártuk a látogatókat, a standunknál pedig gyakorlatilag megállás nélkül zajlott az élet. Sokan benéztetek hozzánk, megnéztétek közelről a járműveinket, beszélgettetek kollégáinkkal, pörgették a szerencsekereket kicsik és nagyok... és akkora volt az érdeklődés, hogy végül minden ajándékunk gazdára talált!
BővebbenA rendkívül alacsony dunai vízállás és a hosszú ideje tartó kánikula az egész ország energiaellátását komoly kihívás elé állítja. A kialakult helyzetben a vállalatok felelős energiafelhasználására is szükség van. A K&V-nél ezért tovább szigorítottuk energiahatékonysági intézkedéseinket, úgy, hogy közben ügyfeleink kiszolgálása továbbra is zavartalan maradjon.
BővebbenSzeretjük az ismétléseket: vállalatunk ebben az évben is elnyerte a Dun & Bradstreet legmagasabb, AAA pénzügyi minősítését, amire -valljuk be- igazán büszkék vagyunk.
BővebbenNem mindennapi szakmai delegációt fogadtunk a héten a K&V-nél: a CHERY HOLDING haszongépjármű-üzletágának globális elnöke, európai igazgatója és európai üzletfejlesztési igazgatója látogatott el hozzánk.
BővebbenMúlt hétvégén a K&V is képviseltette magát a Békéscsabai Kamionos Találkozón egy tűzpiros szépséggel, ahol ismét bebizonyosodott, hogy a kamionozás jóval több holmi magányos szakmánál: itt igazi közösségbe csöppen az ember.
Bővebben