A világ egy könyv, és aki nem utazik, az csak egyetlen lapját olvasta el. /Szent Ágoston/

Korábbi cikkeink olyan neves magyar világjárókkal foglalkoztak, akik zömmel Afrika vagy Ázsia rejtettebb vidékeinek feltérképezésében jeleskedtek. Mai írásunk két, méltatlanul elfeledett jezsuita hittérítővel és egyben felfedezővel ismerteti meg az olvasót, akik Dél-Amerika ismeretlen tájait kutatva végezték misszionáriusi tevékenységüket. Közülük az egyik, Brentán Károly, az első magyar volt, aki végigutazott az Amazonas folyón, míg másikuk, Éder Xavér Ferenc Dél-Amerika feltárásáról az egyik legjelentősebb latin nyelvű munkát hagyta örökül az utókorra.

A jezsuita rendet Loyolai Szent Ignác alapította még 1540-ben. Az évszám igen beszédes, a Jézus Társaság fő célja ugyanis a reformáció további elterjedésének megakadályozása és a katolikus hitre való visszatérítés volt. A jezsuiták ugyanakkor a korszak szellemi műveltségének letéteményeseiként nagyon jelentős diplomáciai és missziós tevékenységet is folytattak világszerte. A fent említett két, 18. században élt magyar szerzetes életútja ez utóbbi folyamatba illeszthető bele.

Brentán Károly 1694-ben Komáromban látta meg a napvilágot, majd a híres nagyszombati kollégiumban folytatta tanulmányait és 1714-ben lépett be a jezsuita szerzetesi közösségbe. Egy Sevillában elvégzett misszionáriusképző tanfolyam után jelentkezett hittérítői munkára, majd 1724-ben érkezett meg Quitóba, a mai Ecuador fővárosába.

Dél-Amerika földjére lépve Brentán csaknem másfél évtizedet töltött a Maranon és az Ucayali folyók (az Amazonas mellékfolyói) mentén különféle indián törzsek között, akiket a hit fontossága mellett többek között földművelésre és zenei ismeretekre is tanított. Munkáját nagyban segítette kiváló nyelvérzéke. Térítő tevékenysége mellett számos feljegyzést és rajzot készített a felső Amazonas-medence állat- és növényvilágáról, valamint térképeket is rajzolt. Tőle származik a Maranon és az Ucayali összefolyásának első részletes leírása, de ő volt az első európai, aki a Nanai és az Itatai folyók mentén felfedezőutakat tett és ő volt az első magyar is, aki végigereszkedett a világ leghosszabb folyóján. Tehetségére és szorgalmára elöljárói is felfigyeltek: 1742-ben a hatalmas ecuadori rendtartomány vezetésével bízták meg.

Egy évre rá Brentán két fiatal jezsuita társaságában a szokásos tengeri út helyett szárazföldön indult el Panamába. Az Andok keleti oldala mentén, szinte járhatatlan dzsungeleken és mocsarakon át vezetett az út, melynek során nemcsak a területen honos nagymacskák, pókok, kígyók jelentettek veszélyt az utazókra, hanem a harcias, kannibál indián törzsek. Több hónapos, kimerítő, még mai ésszel is szinte felfoghatatlan küzdelmek után jutottak el Panamavárosba, ahol Brentán 1744-ben találkozott a spanyol királyi megbízottal, onnan pedig hajóval tért vissza Quitóba. Másik jelentős útjára négy évvel később indult el egy spanyol hittérítő, Nicolás de la Torre társaságában. Quitóból ugyanis Rómába rendelték, ő azonban a szokásos út helyett úgy döntött, az Amazonas mentén jut el Grao Pará kikötőjéig és csak ott száll tengerre. Csónakon ereszkedett le útitársával az Amazonas zuhatagos szakaszain, melyeken túljutva portugál gyarmati területre érkeztek. A gyarmatosítási küzdelmek miatt a portugálok és a spanyolok közötti viszony korántsem volt felhőtlen, ennek megfelelően igyekeztek is észrevétlenek maradni. Bár ez nem mindig sikerült (többször kerültek hosszabb időre portugál fogságba), kalandos útjuk végén, 1750-ben Európába érkeztek, 1751-ben pedig eljutottak Itáliába is. Brentán itt főként diplomáciai ügyekkel foglalkozott, emellett igyekezett kiadni missziós tevékenységéről és utazásairól készült feljegyzéseit. Illusztrációkkal, térképekkel színesített munkáját a Maranon vidékének élővilágáról és a bennszülöttek szokásairól két kötetben tervezte megjelentetni. Ennek az ügyében járt 1752-ben Genovában, amikor egy közeli faluban váratlanul elhunyt, kézirata pedig sajnálatos módon elveszett.

Brentán kortársának, az 1727-ben Selmecbányán született Éder Xavér Ferencnek szerencsésebb sors jutott osztályrészül. Pályafutásának nagy része ugyanakkor szinte kísértetiesen hasonlít Brentánéhoz: Selmecbánya után ő is a jezsuiták nagyszombati kollégiumában folytatta tanulmányait, 1743-ban ő is belépett a jezsuita rend kötelékébe, 1749-ben pedig ő is jelentkezett missziós szolgálatra. Rendje őt is Dél-Amerikába küldte, előtte pedig ő is elvégezte Spanyolországban a misszionáriusképzőt.

1750-ben (abban az évben, amikor Brentán épp végleg hazatért Dél-Amerikából) szállt hajóra Cádiz kikötőjében, és Panamán átkelve 1751 elején érkezett meg Peru fővárosába, Limába. Ő a mai Bolívia földjén, a Mamore folyó mellékén élő moyo indiánok között végzett missziós tevékenységet.

Éder Xavér Ferenc több mint négyezer kilométeres utat tett meg az Andokban; hófödte hegyláncok között, majd nehéz klímájú vadonokon vergődött át, míg elért állomáshelyére, hogy másfél évtizedet töltsön Amazónia dzsungeleiben civilizálatlan indiánok között. Eközben Brentánhoz hasonlóan behatóan tanulmányozta e törzsek hiedelemvilágát, szokásait, babonáit, de közvetve megismerte az inka kultúra gyökereit is. A jezsuita szerzetes a moyo-k mellett más indián törzseket is felkeresett és számukra is missziós telepeket létesített. Eközben elsajátította nyelvüket, továbbá ő is aprólékosan leírta e vidékek flóráját és faunáját.

1767-ben azonban a király a jezsuitákat az ország elhagyására kötelezte. Ekkor, sikeresen hazatért és Besztercebányán plébános lett. A feljegyzéseiből készült kézirat összeállítását is itt végezte el, s valószínű, hogy sajtó alá is ő maga rendezte a később „Descriptio provinciae Moxitarum in Regno Peruano” címmel megjelent könyvet. Ez a latin nyelvű, 289 oldalas kézirat elsőként mutatta be az akkor teljesen ismeretlen vidék földrajzát, néprajzát, valamint a mai Peru és Bolívia területének térképét is tartalmazta. A kiváló jezsuita tudós egészségi állapota azonban sajnos egyre romlott, és 1772-ben meg is halt.

A kéziratot végül Makó Pál apát és királyi tanácsos adta ki könyv formájában 1791-ben Budán. Ez számít a legjelentősebb földrajzi és néprajzi munkának a Dél-Amerika feltárásában részt vett magyar misszionáriusok tollából, mely 1888-ban spanyol nyelven is megjelent La Pazban.

Éder Xavér Ferenc e munkájával a nagy előd és egyben kortárs Brentán látszólag meddő küzdelmeinek is maradandó emléket tudott állítani...