Megosztás:

Egyre többen vezetnek ittasan

2007. július 25.

Tartósan növekszik az ittas vezetők aránya Európában, legalábbis ezt mutatták a nyár eleji nemzetközi rendőrségi ellenőrzés júliusban nyilvánosságra került adatai.

A júniusi Tispol-akcióban - melyben a korábbiakhoz hasonlóan Magyarország is részt vett - összesen 692 187 sofőrt ellenőriztek, közülük 19 597 sofőr szervezetében mutatott ki a megengedettnél több alkoholt a szonda. Tehát a vizsgált sofőrök 2,83 százaléka ittasan vezetett.

Tavaly karácsonykor illetve egy éve volt hasonló nagyszabású európai akció, akkor 2,11 illetve 2,18 százalék volt az ittas vezetők aránya. Ez az idén nyári akcióban már majdnem három százalékra emelkedett. A szervezet felmérése szerint különösen nyáron nő az alkohollal vezetők aránya.

Nemcsak az ittas, a kábítószer hatása alatt álló sofőrök száma is növekedett. A tavalyi, akciónként háromszáznál valamivel több drogos sofőrrel szemben most ennek a duplája, 664 ember bukott el a drogteszten.

Magyarország jól teljesített, itthon ugyanis a tavalyihoz képest jóval kevesebb ittas vezetőt találtak a rendőrök - mondta el Gégény István, az Országos Rendőr-főkapitányság közlekedésrendészeti főosztályának munkatársa.

Idehaza éves szinten - az átlagos egymillió-kettőszázezer, egymillió-ötszázezer - megszondáztatott sofőr 1-1,5 százaléka ül ittasan a volán mögé. Június 5. és 7. között összesen 24 108 járművet állított meg, és 184 ittas vezetőt értek tetten. Rajtuk kívül három drogos sofőr is lebukott. Az eredmények a tavaly karácsonyi és nyári ellenőrzés-sorozathoz képest Magyarországon csökkenő tendenciát mutatnak.

Forrás: Független Hírügynökség

Vissza