Megosztás:

Kevesebb teherautó Budapesten

2007. november 29.

Jövőre tízszeresére emelkedhet a teherautók behajtási engedélyének díja a fővárosba. Az így beszedett összegből egyebek közt P+R parkolókat építenének, mindezek hatására a közlekedési dugó is csökkenhet Budapesten.

A Fővárosi kabinet az eddigi 800-ról 8000 Ft-ra emelné a 3,5 tonnás és azt meghaladó tehergépjárművek behajtásának havi díját. Ez az összeg 1990. óta nem emelkedett. Az így várhatóan befolyó 1 milliárd forintból P+R parkolókat, mélygarázsokat és parkolóházakat épít a főváros.

Kedvezményben részesítik azonban a kevésbé környezetszennyező járműveket. Az EURO 5-ös minősítésű teherautók után csak a díj felét kell majd megfizetni. Az engedélyek az a korábbiakkal szemben ezentúl rendszámokra lesznek érvényesek, ugyanis eddig előfordulhatott, hogy egy engedélyt a vállalat több járműve is használt.

Az eddigi dugót várhatóan csökkenti majd még, hogy jövő nyáron átadják az M0-ás körgyűrű északi Duna-hídját. A forgalom zavartalan biztosítása érdekében addigra 2x2 sávosra bővítik a Külső Váci utat.

Vissza