Megosztás:

Egy hetük van a kamionoknak Budapesten

2007. december 19.

Célegyenesbe került a budapesti teherforgalom korlátozása: a Fővárosi Közgyűlés csütörtökön dönt az új zónarendszer kialakításáról - mondta az MSZP budapesti elnöke.

A koncepció elfogadása esetén a tranzitútvonalakon kívül a teherautóknak csak célforgalommal lehet behajtani Budapest belső városrészeire, s a behajtásért az eddiginél többet kell majd fizetni – mondta Burány Sándor. A szocialista politikus szerint a jövőben megéri majd a vállalkozásoknak korszerű járműveket használniuk, illetve a város határain belül kisteherautókkal szállítmányozniuk.

Az eredeti koncepciót többek közt a környezetvédelmi szervezetek javaslata alapján módosították, eszerint a környezetbarát gépjárművekkel dolgozó cégeknek kevesebbet kell majd fizetniük. A szocialisták budapesti elnöke biztos benne, hogy a közgyűlés a tervezetet elfogadja majd, mivel az egyeztetések során azt kizárólag a fuvarozók érdekvédelmi szervezetei vitatták, akik lassabb átmenetet javasoltak.

A fővárosi MSZP vezetése szeptember végén ismertette a budapesti tehergépjármű-forgalom radikális csökkentését célzó javaslatait, melyek szerint három zónát alakítanának ki a fővárosban. Ezekbe különböző feltételekkel, például időbeli korlátozással, illetve díjfizetés mellett hajthatnának be a tehergépjárművek.

Forrás: fn.hu

Vissza