Megosztás:

Jogsértő a behajtási rendelet

2008. április 27.

Jogellenesen szed útdíjat a teherfuvarozóktól a fővárosi önkormányzat, - állítja a Közép-Magyarországi Regionális Közigazgatási Hivatal - ezért 60 napot adott a közgyűlésnek, hogy visszavonja az ide vonatkozó rendeletét.

A hírről április 11-én tudósított a Népszabadság. Az Alkotmánybíróság már 1997-ben kimondta a közúti közlekedésről szóló törvényben, hogy csak az autópályák esetében lehet úthasználati díjat kivetni, s azt is csak szakminiszteri rendelet alapján. Erre tehát az önkormányzatoknak nincs lehetőségük. Hasonló eset történt már, amikor egy vidéki település akart úthasználati díjat kivetni a rajta áthaladó járművekre. Akkor az Alkotmánybíróság a rendeletet a fenti törvényre hivatkozva megsemmisítette.

A főváros a gazdasági tárcánál kezdeményezhet jogszabály-módosítást annak érdekében, hogy az önkormányzatok jogszerűen is szedhessenek behajtási díjat Budapest egyes területein. Minderre azonban minimum három-négy év előkészítés után kerülhet sor, és külföldi példák alapján a jelentős nagyságrendű bevezetési költség csak több év alatt térülne meg.

A behajtási rendelet ellen lobbizó kilenc szervezet már követelte, hogy a rendeletet azonnal helyezzék hatályon kívül, a táblákat takarják le, és a jogellenesen beszedett díjakat a fuvarozóknak fizessék vissza.

Vissza
Kapcsolódó anyagok
  • A fővárosi behajtási rendelet módosításának fejleményei
  • Fővárosi behajtási tilalom – kinek az érdekét szolgálja?
  • Tiltakozás a fővárosi teherforgalom korlátozása ellen
  • Egy hetük van a kamionoknak Budapesten
  •