Megosztás:

Kötelezőek lesznek a biztonságos autók

2009. április 27.

Elfogadta az Európai Parlament azt a javaslatot, mely szerint 2011-től csak ESP-vel, vagyis menetstabilizáló elektronikával felszerelt személyautók és áruszállítók kerülhetnek csak forgalomba az EU tagországain belül.

Az Electronic Stability Program (ESP) - magyarul elektronikus stabilizáló program - feladata az, hogy ívmenetben korrigálja a jármű alul- vagy túlkormányozott viselkedését. Ennek érdekében a vezető közbeavatkozása nélkül egyes fékeket működésbe hoz. Ha például egy jobb kanyarban az autó orra kifelé sodródik, akkor a jobb első és a bal hátsó kereket fékezi. Ennek hatására olyan nyomaték jön létre, amely visszatéríti a járművet a kormánnyal kijelölt ívre. Ha a stabilitásvesztés fékezés közben jön létre, akkor a fékerők csökkentésével, illetve növelésével éri el ugyanezt a hatást.

Egyes vélemények szerint az ESP a biztonsági öv után a legfontosabb biztonsági technológia lesz az autóban. Vizsgálatok szerint alkalmazásával a vezetői gyakorlatlanságból eredő balesetek 80 százaléka kivédhető lesz.

A szabály szerint, amelyet még a Miniszterek Tanácsának is el kell fogadnia, 2014-től már minden új járműnek (kamionok, buszok is) rendelkeznie kell a biztonsági elektronikával. Ugyanakkor a célkitűzések között szerepel az is, hogy 2013-tól a 3,5 tonnánál nehezebb új tehergépjárművek, illetve a nyolc főnél több utast szállító egyterűek és buszok számára írják elő a sávelhagyásra figyelmeztető és vészfékasszisztens rendszerek alkalmazását.

2015-től pedig ez a szabály minden forgalomba helyezés előtt álló járműre igaz lesz, vagyis az USA-ból sem lehet majd olyan használt buszt behozni, amely ezt nem teljesíti.

Az EU biztonsági harca nem újkeletű, egy ideje kötelező a két első légzsák és a blokkolásgátló beépítése az itt eladott új autók esetében.

 

Vissza