Megosztás:

Elérhető fotók szabálysértéseinkről a rendőrség honlapján

2010. március 23.

Most már bármikor megtekinthetjük az interneten a saját közúti szabályszegéseinkről készült hatósági képi bizonyítékokat, adatokat. A rendőrség e célra készült honlapja március eleje óta elérhető.

Az objektív felelősség elvének 2008. májusi bevezetése óta a gépjármű üzemben tartója felel a járművel elkövetett szabálysértésekért. A törvény szerint a fentiek megsértése esetén az üzemben tartóval vagy a gépjárművet használatra átvevő személlyel szemben 30.000 forinttól 300.000 forintig terjedő közigazgatási bírságot kell kiszabni. A törvény azt is kimondja, hogy a közigazgatási bírság kiszabásának kizárólag technikai eszközzel készített és továbbított, felvétellel dokumentált szabályszegés esetén van helye.

A rendőrség által létrehozott internetes felület azt a célt szolgálja, hogy a látogatók egyszerűen tájékozódhassanak a velük szemben folytatott közigazgatási bírságot kiszabó eljárás adatairól és az ügyintézés állásáról, továbbá megtekinthessék a velük szemben folytatott eljárás alapjául szolgáló képi bizonyítékokat. A rendszer mindezt a bírságot kiszabó határozat számának (határozatazonosító) és a gépjármű rendszámának megadása esetén gyorsan és egyszerűen biztosítja.

A rendszer használata során személyes adat megismerésére nincs mód, ezért a rendszer kizárólag a szabályszegő gépjármű technikai eszközzel rögzített képét, annak rendszámát, az elkövetés helyét, idejét, a jogszabályi hivatkozást, a kiszabott bírság összegét és az ügy állására vonatkozó adatokat tartalmazza.

Az új honlap ezen a linken keresztül érhető el.

Vissza