Megosztás:

Májustól egységessé válik a kabotázs az Unión belül

2010. április 27.

2010. május 14-től hatályba lép az az uniós rendelkezés, mely az egyes európai országokban kabotázs műveletet végző fuvarozókra nézve — a fuvarfeladatok ütemezését és gyakoriságát tekintve — már egységes feltételrendszert határoz meg. (Romániában és Bulgáriában azonban a kabotázs tilalma 2012-ig fennmarad.)

Mint emlékezetes, a kabotázs a magyar fuvarozók előtt az uniós csatlakozásunk ötödik évfordulóján, 2009. május 1-jén nyílt meg. Azóta az EU általános szabályát kellett alkalmazni, melytől az egyes tagállamok egyénileg eltérhettek. Idén tavasszal azonban, tehát 2010. május 14-től az EU egységesíti, összehangolja a kabotázsra vonatkozó fő szabályokat, melyek az alábbiak:

» gépjárművel vagy járműszerelvény esetében ugyanazon jármű gépjárművével legfeljebb három kabotázsművelet hajtható végre, egy másik tagállamból vagy harmadik országból a fogadó tagállamba irányuló nemzetközi fuvarfeladatot követően, 7 napon belül.

» a három művelet valamelyike vagy akár mindegyike (de tagállamonként csak egy, és végig a 7 napon belül maradva) bármely másik tagállamban is elvégezhető azzal a feltétellel, hogy az adott tagállam területére a belépés rakomány nélkül történt, s az egyetlen engedélyezett kabotázsművelet a belépéstől számított három napon belül befejeződik.

Forrás: MKFE
Vissza