Megosztás:

E-útdíj - A fuvarozók külön sorban szerepeltetnék a díjat a számlán

2012. november 28.

A fuvarozók szeretnék, ha megbízóik a számlákon láthatnák, hogy a jövő nyáron bevezetendő elektronikus útdíj miatt növekszik a fuvardíj, ezért külön sorban szerepeltetnék ezt a tételt a számláikban - mondta Vereczky Zoltán, a Magyar Közúti Fuvarozók Egyesületének elnöke, a második Magyar Fuvarozói Fórumon csütörtökön Budapesten. Ettől a változástól nem zárkózott el Völner Pál, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium államtitkára, aki előadásában ismertette az elektronikus útdíjakat is.

A kilométerenkénti tétel 16,70-től 85,34 forintig terjed, az út jellegétől és a jármű nagyságától függően. A személyautók és a buszok e-matricásak maradnak, a személyautók e-matricájának ára nem változik - tette hozzá az államtitkár. Vereczky Zoltán kitért arra is, hogy a teherfuvarozók évi 7,3 milliárd, míg a személyfuvarozók 2,4 milliárd forintot igényelnek vissza a gázolaj jövedéki adójából. Miután ezt a kormány lehetővé tette, 20 milliárd forinttal nőtt a költségvetés - gázolajból származó – jövedékiadó-bevétele.

Az elnök szerint eldöntendő az e-útdíj bevezetéséig az is, hogy ez a teher szolgáltatás vagy pedig adó. Ha szolgáltatás, akkor áfa-köteles, és jár érte ellenszolgáltatás is, viszont ha adó, akkor nem áfás, és ellenszolgáltatása sincs. Végül az útdíj megfizetésére olyan olcsó forgóeszköz hitelt kért a kormánytól Vereczky Zoltán, amely alkalmas arra, hogy a fuvarozók átvészeljék az útdíjfizetés és a fuvardíj beérkezése közti időt. Völner Pál erre a Széchenyi kártyához hasonló megoldást tartott megvalósíthatónak. Az államtitkár tájékoztatott arról is, hogy a 24 Volán társaságból 7 lesz, ezek 100 milliárd forint MFB-hitelhez jutnak a járműparkjuk korszerűsítésére.

Schváb Zoltán, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium helyettes államtitkára a közlekedésbiztonságról tartott előadást a fórumon. Kiemelte, hogy 50 milliárd forint áll rendelkezésre olyan fejlesztésekhez, amelyek csökkentik az utakon, valamint az utak és a vasutak kereszteződéseiben a balesetveszélyt. Ebből már 39 milliárd forint elkelt.
Wáberer György, a Waberers Holding Zrt. vezérigazgatója a fuvarozói piacot elemezve úgy vélte, hogy a válság után azért nőtt a magyar fuvarozók teljesítménye, mivel harmadik országok piacain tevékenykedtek. Hosszabb távlatban a kelet-európai fuvarozók veszik át a szállítást a régi uniós tagállamok cégeitől - mondta a vezérigazgató.

Forrás: MTI

Vissza