Megosztás:

Több pénzt akar a rendőrség az autósoktól

2013. január 30.

A következő két évben megközelítőleg 12 milliárd forintot költ a rendőrség arra, hogy a sztrádákon akár 15-20 kilométerenként működhessenek traffipaxok.

A lap cikke szerint a gyorshajtók ellen egyes útszakaszokon a ma még csak forgalom-ellenőrzési és -felügyeleti célokra használt kamerákat is bevetik, hogy az autók átlagsebességéből állapítsák meg az esetleges gyorshajtást.

A statisztikai adatok szerint tovább javult ugyan Magyarországon a közlekedésbiztonság, de a rendőrség újabb átfogó intézkedéssorozatra készül. A rendőrség adatai szerint továbbra is a gyorshajtással magyarázható a balesetek 27 százaléka, ezért továbbra is a gyorshajtók az "első számú közellenségek" az utakon - olvasható a Népszabadságban.

Csakhogy szerintünk - ha igaz a hír - a rendőrség tévúton jár és egy újabb pénzbehajtási akcióról van szó. Mint tavaly már rámutattunk: nem a traffipaxszal ellenőrizhető, abszolút gyorshajtás felelős elsősorban a balesetekért.

2011-ben a 15 064 járművezetői hibából eredő személyi sérüléses balesetből mindössze 124 oka volt abszolút gyorshajtás, az 576 halálos baleset közül 16 vezethető vissza a sebességhatárok be nem tartására. Ennyi, amit még több sebességméréssel - esetleg - meg lehetne előzni. A rendőrség kommunikációjában viszont 4416 gyorshajtásból eredő baleset jelent meg.

Ebből 3289 a nem az útviszonyoknak való sebesség alkalmazása (pl. kisodródás egy kanyarban), 212 a forgalmi viszonyok figyelmen kívül hagyása (pl. nagy sebességgel elmotorozás a sorok között) és 520 eset jut volt a nem a látási vagy időjárási viszonyoknak megfelelő sebességre (pl. 90-nel belecsapódni éjjel az elakadt kamionba).

2011-ben mindössze 124-en hajtottak úgy gyorsan a hivatalos statisztika szerint, hogy abból személyi sérüléses baleset származott, alig háromhetente egy, összesen 16 halálos baleset történt emiatt. Ez az összes sérüléses baleset 0,8, az összes halálos baleset 2,8%-a.

A rendőrség viszont azt kommunikálja, hogy a személyi sérüléses balesetek 29,3, a halálos balesetek 41%-a történt gyorshajtás miatt. Ezzel magyarázza a rendőrség a traffipaxozásba fektetett pénzt, állományi munkaórát.

2012-re egyelőre csak előzetes adatok állnak rendelkezésre, de a lényeg nem változott. A rendőrség összesen 15 007 balesetet regisztrált, amelyek okai között első helyen gyorshajtást jelölik meg. 4 067 ilyen eset volt, az összes baleset 27 %-a, de, hogy ebből mennyi az abszolút gyorshajtás, azt nem közölte a hatóság.

Forrás: MTI, Nol, KSH, Vezess.hu

Vissza