Megosztás:

Elvonó ingerek vezetés közben - a dohányzás vagy az evés is tiltottá válhat

2013. január 30.

Bár egyelőre csak a mobiltelefon használata büntehető, de nem kizárt, hogy a jövőben tiltott lesz a vezetés közbeni evés, dohányzás vagy akár a GPS készülék nyomkodása is.

A szigorítás kérdését többek között az elmúlt hetekben történt tragikus balesetek vetették fel. Az egyik ilyenben sajnos 5 ember halálát okozta feltehetően az, hogy a vétkes autó sofőrje állítólag éppen a GPS-ét nyomkodta, amikor áttért a szemközti sávba, ahol a másik autóval frontálisan ütközött.

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium – az európai gyakorlat figyelembevételével – vizsgálja a járművezetők számára tiltott magatartások tételes felsorolásának lehetőségét. A minisztérium tájékoztatása szerint így akár újabb tilalmak is kerülhetnek a KRESZ-be, így például a dohányzással, az étkezéssel, a GPS vagy a fedélzeti számítógép használatával, illetve a televíziózással és videózással kapcsolatban. A minisztérium arról egyelőre nem nyilatkozott, hogy várhatóan mikor kerül sor a tételes felsorolásra a KRESZ-ben, és arról sem, hogy pontosan mik lesznek a listán. Az azonban biztos, hogy a szaktárca alapvetően minden olyan járművezetői magatartást közlekedésbiztonsági szempontból nemkívánatosnak tekint, illetve veszélyesnek tart, amely elvonhatja a vezető figyelmét, vagy korlátozhatja a vezetéshez szükséges képességeit.

A jelenlegi tilalmak csak a mobiltelefon használatát szabályozzák. Az előírás szerint a kézben tartott mobil használata vezetés közben tilos, ráadásul nemcsak itthon, de egész Európában is, mivel számos baleset okozója volt már. Ha a rendőrök tetten érik a szabálysértő sofőrt, tízezer forintos büntetést kap.

A fenti kezdeményezést alátámasztja egy nemrégiben a Genertel által végzett kutatás, mely a magyar sofőrök figyelmét elvonó vezetés közbeni ingereket vizsgálta. A kutatást végző szakemberek is hangsúlyozzák, a balesetek majdnem 80 százaléka gondatlanságból, illetve figyelmetlenségből fakad.

A felmérés adatai szerint a válaszadók pillanatnyi figyelmetlenségét leggyakrabban a padlóra leeső, illetve a kesztyűtartóban vagy a táskájukban lévő tárgyak utáni kutatás okozza (46 százalék). A sofőrök figyelmét emellett leginkább a kihangosító nélküli telefonálás (37 százalék), illetve az evés-ivás (35 százalék) vonja el a vezetéstől. Az előbbieket az SMS-olvasás és -írás, a GPS beállítása, illetve az utassal való heves veszekedés követi a listán. A felmérés szerint szintén gyakran okoz gondot a dohányzás, de a leginkább hajmeresztő adat, hogy a vezetők 4 százaléka menet közben élt már szexuális életet, 2 százaléknyian pedig már legalább egyszer elaludtak a volánnál.

Mindezek a tevékenységek, ha egyelőre nincsenek is nevesítve a közlekedési rendszabályokban, mégis megszegik azt, mely szerint “Aki a közúti közlekedésben részt vesz, köteles úgy közlekedni, hogy a személy- és vagyonbiztonságot ne veszélyeztesse, másokat a közlekedésükben indokolatlanul ne akadályozzon és ne zavarjon. Ebből következik az, hogy az utastérben semmi olyan nem történhet, ami a jármű vezetőjének a figyelmét megosztja vagy eltereli.”

Vissza