Megosztás:

Használatarányos elektronikus útdíj

2012. október 29.

A megtett úttal arányos elektronikus díjszedési rendszer hazai kiépítésére kiírt közbeszerzési eljárásra beadott részvételi jelentkezések értékelése után az Állami Autópálya Kezelő Zrt. négy indulót talált megfelelőnek a feltételeknek és kért fel ajánlattételre. Az érintett gazdasági szereplőknek november 5-ig van idejük ennek kidolgozására.

Az ajánlattevőkkel lefolytatandó tárgyalások lezárása, valamint a végleges ajánlattételi határidő és az eljárás eredményéről szóló döntés november második felére tehető. A nyertes ajánlattevővel való szerződéskötés – a közbeszerzési eljárás tervezett menetrendje szerint – december első felében esedékes.

A megtett úttal arányos tarifarendszerű, korszerű elektronikus díjszedés díjpolitikájáról és a rendszerbeszerzés feltételeiről, finanszírozásáról szóló szeptember közepi kormányhatározat részben felülírja, részben módosítja a kabinet május elején hasonló tárgykörben hozott döntését.

Az autóbuszos vállalkozások egylőre úgy tűnik, hosszú időre fellélegezhetnek, hiszen járműveik várhatóan még évekig az e-matricás rendszerben fizethetik meg az úthasználati díjakat.

További fontos változás, hogy a kormány új döntése értelmében – ellentétben a korábbi határozatban foglaltakkal – az ED rendszer beruházását költségvetési forrásból hajtják végre. Az eszközrendszer állami tulajdonba kerül és az ED-ből származó bevétel teljes egésze átfolyik majd a központi büdzsén. Az M0-s és az azon belüli gyorsforgalmi szakaszok, valamint az M31-es díjmentes lesz. Ma még kérdéses, hogy az EU által finanszírozott utakon lehet-e majd útdíjat szedni.

A gyakori úthasználóknak nyújtható kedvezményről hamarosan megkezdi a nemzeti fejlesztési minisztert az egyeztetéseket az Európai Bizottsággal. De ennek mértéke jelenleg úgy tűnik, maximum 13 százalék lehet.

Törölték a korábbi döntésben még szerepelt félévenkénti díjmérték emelési előírást, viszont a kormányhatározat a díjtételeket nem várt magas összegben (kilométerenként nettó 16,72 - 85,34 forintban) határozta meg. Ezek azonban EURO 2-es járművekre vonatkozó díjmértékek, azaz a kedvezőbb környezetvédelmi besorolással rendelkező járművek esetében eleve ennél kisebb összegekkel kell kalkulálni.

Az ED-t a Magyar Közúti Fuvarozók Egyesületének véleménye szerint a megbízóknak kell majd fizetniük, ami külön tételként szerepelne a számlákon.

Forrás: Magyar Közlekedés, Világgazdaság

Vissza