Megosztás:

Csúszik a francia éco-taxe

2013. szeptember 16.

Mint szeptember első napjaiban beszámoltunk róla, Franciaországban újra elhalasztják a környezetvédelmi adó (éco-taxe) bevezetését. Erről a francia szakminisztérium adott ki közleményt szeptember 5-én. A startolás új céldátumaként 2014. január 1-jét jelölték ki.

A rendszer immáron másodszor kap türelmi időt: az eredetileg 2013 nyarára tervezett indítást október 1-jére halasztották; ez most újabb negyedévet csúszik, s így csak 2014. január 1-jén helyezik éles üzembe. Az illetékesek többek között azzal indokolták döntésüket, hogy a fuvarozó vállalkozások közül nagyon kevesen regisztráltak még. Eddig csak 20 ezer járművet vettek nyilvántartásba, pedig 800 ezer tehergépkocsit (köztük 250 ezer külföldit) kellene fedélzeti eszközzel felszerelni.

Franciaországban az „écotaxe" a 3,5 tonna össztömeg feletti tehergépjárművekre és szerelvényekre vonatkozik majd mintegy 15.000 km autópálya-hálózaton. A díj a tervek szerint 0,12 euró lesz kilométerenként.

A díjszámítást a gépjármű kategóriája, tengelyszáma, megengedett össztömege, megengedett raksúlya, valamint károsanyag-kategóriája alapján végzik; a tarifa ezentúl függ az adott útszakasz kategóriájától és a helyi forgalom nagyságától is.

Forrás: mkfe.hu

Vissza