Megosztás:

Mátrai múzeumok éjszakája

2013. május 29.

Idén 16 település 22 helyszínnel várja a Mátrai múzeumok éjszakája látogatóit június 22-én. A várak, templomok, tájházak megtekintése, helyi népi ínyencségek megkóstolása mellett még éjszakai fürdőzésben is lehet részünk, az extremitások kedvelői pedig a Mátrai Erőmű Heller-Forgójának titkaiba is bepillantást nyernek majd.


Részletes programok:

Indulás: Budapest (csatlakozási lehetőség Gyöngyösön)

1-es program

Gyöngyös — A felújított ferences templom és könyvtár

Visonta — Római katolikus templom, Hajnal Melinda pánsípon játszik, a Visontai Népdalkör köszöntője, rétes és borkóstoló a középkori Piac téren, a téren emelt kilátóból panoráma a környékre

Mátrai Erőmű — Vetítés a látogatóközpontban, a Heller-Forgó hűtőtorony megtekintése belülről

Markaz — Tájház a különleges kék búbos kemencével

— Szent István rendezvény és szabadidőparkban náplonka, kemencés lángos és borkóstoló

Domoszló — Betyárok, meglepetésprogram

Kisnána — Felújított vár, 3D vetítéssel a várról, kisnánai lekvár kóstoló herőcével (csörögefánk) és borkóstoló, segway kipróbálási lehetőség, Bohém Ragtime Band koncert

Egerszalók — Éjszakai fürdőzés

Indulás: Budapest 13.00, Gyöngyös 14.10 Ferences templom

Visszaindulás Egerszalókról 0.45

2-es program

Gyöngyös — Borpalota Kft. borkóstoló

Parád — Parádi víz története és kóstolója, a timsós gyógyítás lényege a Parádfürdői Kózház freskó éttermében

Recsk — Római katolikus templom, Mátrai visszhangok kórus műsora, tájházban nánicka kóstoló

Mátraderecske . Mofetta (szén-dioxid szárazfürdő), Népművészeti ház, rétes kóstoló

Sirok — Felújított vár és tájház megtekintése, macok (tócsni) kóstoló, a Hunor étteremben vargabéles és borkóstoló

Kisnána — Felújított vár, 3D vetítéssel a várról, kisnánai lekvár kóstoló herőcével (csörögefánk) és borkóstoló, segway kipróbálási lehetőség, Bohém Ragtime Band koncert

Indulás: Budapest 13.00, Gyöngyös 14.10 Borpalota Kft.

Visszaindulás Kisnánáról 23.30

3-as program

Rózsaszentmárton —Bányászati gyűjtemény és iskolatörténeti kiállítás, rózsakenyér kóstoló

Gyöngyöspata — Római katolikus templom Euróa hírű Jesse oltára, Palóc tájházban borkóstoló

Gyöngyöstarján — Falumúzeum az egyedülálló ásványgyűjteménnyel, kemencében sült kenyérlángos kóstoló, Blackrose' Night koncert

Markaz — Tájház a különleges kék búbos kemencével, Szent István rendezvény és szabadidőparkban náplonka, kemencés lángos és borkóstoló

Mátrai Erőmű (választható program) — Vetítés a látogatóközpontban, a Heller-Forgó hűtőtorony megtekintése belülről

Abasár — Borkóstoló a Hegedűs pincében

Kisnána — Felújított vár, 3D vetítéssel a várról, kisnánai lekvár kóstoló herőcével (csörögefánk) és borkóstoló, segway kipróbálási lehetőség, Bohém Ragtime Band koncert (21 órától)

Sirok — Felújított vár és tájház megtekintése, macok (tócsni) kóstoló, a Hunor étteremben vargabéles és borkóstoló, a kivilágított esti vár egyedül ebben a programban!!

Indulás: Budapest 13.00, Gyöngyös 14.10 Tesco parkoló

Visszaindulás Sirokból 24.00

4-es program

Egerszalók — Barlanglakások

Aldebrő — Gazdaház, a Debrői hárslevelű története, sült derelye és borkóstoló

Feldebrő — Római katolikus templom Európa hírű altemploma, részvétel a Ribizlifesztiválon

Recsk — Római katolikus templom, Mátrai visszhangok kórus műsora. Tájházban nánicka kóstoló

Sirok — Felújított vár és tájház megtekintése, macok (tócsni) kóstoló, a Hunor étteremben vargabéles és borkóstoló

Markaz — Tájház a különleges kék búbos kemencével

— Szent István rendezvény és szabadidőparkban náplonka, kemencés lángos és borkóstoló

Kisnána — Felújított vár, 3D vetítéssel a várról, kisnánai lekvár kóstoló herőcével (csörögefánk) és borkóstoló, segway kipróbálási lehetőség, Bohém Ragtime Band koncert (21 órától)

Indulás: Budapest, Syma csarnok elől 13.00, Gyöngyös 14.10 Tesco parkoló

Visszaindulás Kisnánáról 00.30

Jegyinformáció:

Egyéni jegyek: 1000 Ft/fő áron bármelyik helyszínen válthatóak, vagy előzetesen a kisnánai turista információs pontban és a gyöngyösi Tourinform irodában ajándékkal.

Autóbuszos programok ára: gyöngyösi indulással 4300 Ft/fő, budapesti indulással 6700 Ft/fő. Gyöngyösről induló programokra jegyek a gyöngyösi Tourinform irodában válthatóak. Budapestről induló programok esetében jegyértékesítés www.jegymester.hu április 5-étől, vagy az agi@matrainfo.hu e-mail címen.

Előfoglalási akció május 20-áig.

Gyöngyösről induló programok: 4300 Ft helyett 3500 Ft.

Budapestről induló programok: 6700 Ft helyett 5400 Ft.

14 év alatt a részvétel ingyenes!

Tudnivalók: A programváltoztatás jogát a szervezők fenntartják. A meghirdetett programok minimum 15 fővel indulnak. A csoportokat minden esetben a Mátra Jövője Turisztikai Egyesület tagja kíséri. Valamennyi vendégünknek meglepetés ajándékot adunk.

Indulás Budapestről: 13.00 Syma csarnok elől

Indulás Gyöngyösről:

1-es program 14.10 Gyöngyös, Ferences templom

2-es program 14.10 Gyöngyös, Borpalota Kft.

3-as, 4-es program 14.10 Gyöngyös, Tesco áruház parkoló

További információ: http://www.matrainfo.hu/program.php?pid=mme2013

Vissza