Megosztás:

20 éve történt...

2009. január 29.

2009-ben megjelenő Hírleveleink új rovatában nosztalgikus időutazásra invitáljuk Önöket, az 1989-es esztendő legfontosabb eseményeit mutatva be hónapról hónapra, nem véletlenül, hisz cégünk 20 éves alapítását ünnepeljük idén. Fogadják tőlünk szeretettel születésnapi összeállításunk első darbaját!

…Hazánkban ebben az időszakban köszöntött be a „reklámkorszak”, a televízió képernyőin keresztül Endrei Judit, Berkes Zsuzsa vagy Déry János üdvözöltek bennünket, ekkor kezdte meg hódító útját a RAP-zene, emellett olyan együttesekért „rajongtunk”, mint a Bros, Első Emelet, Step, Exotic és R-Go, a ruhában a bő póló, „sztreccsnadrág” koptatott farmer és miniszoknya, hajviseletben a kissé túllakkozott „C.C. Catch-frizura” volt a divat…Ez az az év, amikor január első napjaiban a „BUMM” névre hallgató telefonos játék - ahová tízezrek próbáltnak bekerülni - olyannyira megbénította az ország telefonhálózatát, hogy az emberek egy idő után már mentőt sem tudtak hívni …

De persze történtek sokkal lényegbevágóbb események is. Ebben az esztendőben történelmi fordulóponthoz ér el világ: megszűnik a kétpólusú világrend, a hidegháborúnak nevezett időszak véget ér, a kommunista blokk országai többnyire békés úton „rendszert váltanak”, létrejön a harmadik magyar köztársaság, az esztendő végére pedig leomlik a berlini fal…Ez az év: 1989…

Már az esztendő első napjai is eseménydúsak, hiszen január 1-jén vezetik be a munkanélküli segélyt az 1968 óta létező elhelyezkedési támogatás helyett. Az ÁBMH adatai 15000 munkanélkülit tartanak számon Magyarországon. Mindjárt másnap drasztikus áremelésekről dönt a kormány: 16–17 %-al drágulnak az élelmiszerek, 62 %-al! emelik a helyi közlekedési tarifákat, a gyógyszereknél ez a növekedés 80 %-os! Az átlagfizetés ehhez képest 13000 Ft, az átlagnyugdíj 5000 Ft volt 1989-ben…

Ebben a hónapban kellett először jövedelembevallást készítenünk, a vállalkozói adó, ÁFA SZJA is ekkor kerül bevezetésre, január 15-én pedig életbe lép a társasági törvény, melynek értelmében az állami gazdaságok bt-vé, kft-vé, rt-vé alakulhattak.

A hónapban a rendszerváltáshoz vezető fontos politikai történések indulnak el, melynek első állomásaként január 10-én Grósz Károly, az MSZMP főtitkára egy japán lapnak adott nyilatkozatában közli: rövid időn belül megkezdik a szovjet csapatok részleges kivonását Magyarországról. Január 10-11. között az Országgyűlés törvényt alkot az egyesülési és a gyülekezési jogról, a II. tv. kimondja a pártalapítás jogát is, a részletes szabályozást a párttörvénybe utalva. Január 20-án először találkoznak egymással az MSZMP és az ellenzéki MDF képviselői, hogy eszmecserét folytassanak a demokratikus intézményrendszer kialakításáról, január 24-én pedig megalakul az első független képviselői csoport a parlamentben.

A kulturális életben fontos, bár szomorú esemény, hogy január 22-én elhunyt a Bóbita és más kedvenc gyerekverseink írója, Weöres Sándor. Más jellegű érdekesség, hogy elindult a Tv2-es csatorna, a Tv1-nél politikailag és szakmailag is sokkal szabadabb struktúrával. A sportvilágot ebben az időszakban az ún. „bundabotrány” tartja lázban, Győrött januárban kezdik meg a ZTE és a Rába ETO közötti meccslefizetési ügy bírósági tárgyalását. A könnyűzenei életben pedig a Modern Hungária Csók szor csók és a Beatrice Nyolc óra munka című klippjei a legnépszerűbbek...

Persze nemcsak hazánkban, hanem külföldön is jelentős történések zajlanak:

- Január 7-én 87 éves korában meghal minden idők legtovább uralkodó „tenno”-ja, az 1926 óta hatalmon lévő Hirohito japán császár, utódja fia, a jelenlegi uralkodó, Akihito lesz.

- Jan. 20-án az Egyesült Államokban ünnepélyes külsőségek között beiktatták George Bush republikánus amerikai elnököt a leköszönő Ronald Reagan utódaként. (A sors iróniája, hogy 20 évvel később fiát épp e napon váltja hivatalában Barack Obama demokrata vezető).

- A világ kulturális hírei közt olvashatunk január 23-án a szürrealista festészet „koronázatlan királyának”, Salvador Dalinak haláláról.

A mozikban bemutatják a Szex, hazugság, videó című filmet Andy Macdowell-el, James Speaderrel és Peter Gallaherrel a főszerepben, miközben egy egész világ dúdolgatja önfeledten Bobby McFerrin „Don’t worry, be happy” című slágerét.

Kedves Olvasóinknak mi sem kívánhatunk mást!

Vissza